- Hűha... - válaszolta az ismeretlen, és felsegítette Marusyát a földről.
- Hát ez... elég kellemetlen... - pirult el.
- Akkor én... folytatom is a munkát. - nyúlt a felmosó felé, de Marusya csak nem hagyta abba a beszélgetést.
- Hogy hívnak? - tudakolta.
- Margosha Berkel vagyok, általában Margonak vagy Ashának szólítanak.
- Várj, itt nem vagyunk biztonságban! - nézett körül Marusya.
- Tessék? - értetlenkedett Asha.
- Nem láthatnak meg minket! - fogta suttogóra Marusya, majd behúzta a lányt egy világos, ám két személynek is alig elegendő szobába.
- Most cseveghetünk kedvünkre, mivel ide az ég világon senki nem jön be. - mondta Marusya, majd felugrott az ablakpárkányra, és hunyorgó szemekkel mustrálta végig a földön ülő hasonmását.
- Ki vagy? Hol laksz? Van-e testvéred? Hogy hívják a szüleidet? Mindent tudni akarok rólad!
- Hát... rendben. - felelte félénken. - De hosszú történet lesz.
- Van időnk bőven. - intett Marusya.
- Szóval 1998. már...
- Március 14-e?
- Igen, akkor születtem. Honnan tudod?
- Ööö, megérzés...! - hangzott a gyors válasz.
Margo egy gyors vállrándítással elintézte a dolgot, pedig cseppet sem kellene beérniük ennyivel.
- Folytathatom? - vonta kérdőre az éppen elmélkedő Marusyát.
- Persze nyugodtan! - ébredt fel.
- Tehát 1998. március 14-én jöttem világra. Úgy érzem, hogy az szüleim nem az igazi szüleim, vagyis míg kisbaba voltam, örökbeadtak. Egykeként élek, de mivel múltamat nem tudom, lehet, hogy néhány testvért is rám sózott az élet. Szegény vagyok, sajnos apám alkoholista, így amit anyám vérrel-verejtékkel megkeres, azt apám elissza. Elhatároztam, hogy én ennek véget vetek. Mindenkinek van joga úgy élni, ahogy akar. Ez nálunk miért nem lehet így? Mikor beálltam munkába, apám mégtöbbet ivott. Anyám emiatt depresszióssá vált, így nem mindig tudott dolgozni. Én voltam a család lelke. Mivel alig volt pénzünk, albérletbe költöztünk. Sajnos a lakás csak egy szobából állt, nem is neveztük lakásnak, hanem csak 3 egér kis lyukának hívtuk, amiben állandó bűz-és alkoholszaggal telített levegő terjengett. Az albérletre is alig volt már pénzünk, így anyámmal elhatároztuk, hogy leszoktatjuk apámat az ivásról: persze eredménytelenül. Az alkoholelvonási tünetek azon a napon jelentkeztek nála: verni kezdett minket. Először anyámat, aztán engem. Ebből már rendszert tartott: de mi is tartottuk magunkat a célunkhoz. Hajthatatlanok voltunk. Ám az egyik nap anyámnál eltörött a mécses: zokogva rogyott a földre, amit az albérlet tulajdonosának lánya, Zsanna, aki velem egykorú és a legjobb barátnőm volt, meghallotta. Rögtön értesítette az apját, aki arra az elhatározásra jutott, hogy apámat elveszi tőlünk, aminek anyám egyáltalán nem örült. Apámmal kezdte el az életét, vele is fogja befelyezni.
- Őrült egy nőszemély. - törte meg a szózatot Marusya.
- Az. De tudod, szerelemért mindent.
- Sajna nem tudom. - hangzott a válasz.
- Mi az, hogy nem tudod? Te még sosem voltál igazán szerelmes?
- Nem.
A válasz egyértelműnek tűnt, de Margosha mégis percekig eltöprenkedett ezen.
- Még sosem? Sosem szerettél valakit?
- Azt nem mondtam. - sóhajtotta.
Asha meghúzta a vállát, majd Marusya folytatta:
- Volt egy fiú, aki bátor volt, akár egy oroszlán, és jóképű volt, akár egy tigris. De nem szabadott vele járnom, sőt, találkozgatnom se.
- És? Mi lett a végkifejlemény?
- Ajj, most tényleg a pasikról beszélgetünk?
- Igen. - mondta Margo.
- Nem akarok beszélni erről, okés? - nyilvánította ki idegesen Marusya.
- Többet kell tudnom rólad. - kacsintott Asha.
- A fiút Vincent Schwarznak hívták, és német volt, kell ennél több ok, hogy miért nem járhattunk?! - ordította válasznak.
- Ó... - lepődött meg Margo.
Több ok még neki sem kellett, sőt, nem is akarta bolygatni a német-orosz kapcsolatot.
- És utána? - kérdezte szipogva Marusya.
- Utána minden gyorsan telt. A hónapok percekké, az évek pedig napokká váltak a fejemben. Én Zsannáékhoz költöztem Moszkva szívébe, ő tanított meg a divatra, lemosta életemről a mocskot. Habár már gazdag voltam, szívemben még szegény, hisz nem háláltam meg azt a nagy jóságot, amit velem tett. Ő viszont még a munkhelyem is megválogatja, és ez volt az, amire mindketten rábólintottunk. - befejezésképpen egy nagyot sóhajtott.
Mivel Marusya még mindig a falat bámulta, megkérdezte:
- Figyeltél egyáltalán?!
- Ja igen, apád alkoholista volt, vert titeket, te elköltöztél máshova, szomorú történet... - mondta egy kövér könnycseppet letörölve az arcáról.
- Te mindebből csak ennyit jegyeztél meg?! - fakadt ki végleg Asha.
- Nem is! - vágott vissza Marusya.
- Kamuzol! Ha megkéred, hogy mondjam el életem történetét, akkor legalább hallgasd meg!
- Bocsánat, okés? De... ezzel a hasonlóságunkkal kellene kezdeni valamit, nem gondolod? - hunyorított Margóra.
- Mire célzol? - csodálkozott a lány.
- Talán... segíthetnél nekem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése