- Tudod... - itt elhallgatott, majd a csodálkozó Margóra pillantott. - össze kéne házasodnom egy angol fiatalemberrel, Christopher Scottal, aki... hát... egyáltalán nincs ínyemre.
Asha tágra nyílt szemekkel fürkészte Marusyát, arcában a hamisságot keresve. De nem találta meg.
- Ez most vicc?!
- Nem, színtiszta igazság! - felelte nyugodtan a lány.
- Így görbülj meg?
- Így görbüljek meg! - mondták, és kisujjukat összeakasztották.
Margosha felállt, majd mint egy labirintusban eltévedt lélek kezdett fel-alá járkálni a szobában.
- Te jó ég... te jó ég... találkozhatok Cristopher Scottal, ezt nem hiszem el!
- Inkább ülj le, mert már én is szédülök! - mosolygott Marusya.
"Vajon mit fog gondolni, amikor elmondom neki? Megsértődik, és soha nem látom? Vagy elvállalja, mint egy tapasztalatlan ovis kislány, aki helyett szülei döntenek? Nem tudom. De egy biztos: ezzel az egy mondattal az egész élete meg fog változni. Az egész."- Margosha... nem csak erről van szó... - kezdte halkan.
A lány arcáról lefagyott a mosoly: sápadtan ült le a fal elé.
- Akkor? Akkor miről van szó?
Marusya egy percig tétovázott, hogy elmondja-e a kérését a lánynak. De végül beadta a derekát.
- Mint már egyszer említettem, imádtam Vincentet, egyszerűen odavoltam érte, ő is így érzett irántam.
- Ühüm, világos.
- Ezért...
- Mi ezért?!
- Hűnek kell lenne hozzá, emiatt...
- Bökd már ki! - telt be végleg a pohár Margoshánál.
- Cseréljünk, világos?!
De Asha csak bámulta a nagy, barnászöld szemeivel a rákvörös Marusyát, aki még mindig méltóságteljesen ül az ablakpárkányon.
- Az a kurva nagy helyzet, hogy nekem össze kéne házasodnom Christopherrel, akit utálok, ráadásul még hűnek is kell lennem a szerelmemhez! De mivel te és én, mint két tojás, plusz te még Chris-szel akarsz is találkozni, felvetettem magamban azt a kérdést, hogy mi lenne, ha cserélnénk, vili?! Felfogta végre már a csökött agyad?!
Szinte harapni lehetett a kettejük közötti düh irányította haragot, egyben Marusyát megkönnyebbülés és sajnálat fogta el. Végül sóhajtott egyet, majd bocsánatkérően Margosha felé fordult:
- Sajnálom, tényleg. Én... én... nem tudom, mi ütött belém. Bocsánat, okés?
Asha beleharapott az alsó ajkába, majd sértődötten így szólt:
- Rendben, megjegyeztem.
- Hé, tényleg sajnálom!
- Megbocsátok.
- Én itt próbálok neked jópofizni, de te erre mit csinálsz?! Megsértődsz!
- Nem sértődtem meg!
- De igen!
- De nem!
- Jó kis barátnő vagy, mondhatom!
- Nem vagyunk barátnők!
- De azok vagyunk!
- Nem! Te csak beráncigáltál ebbe a sufniba, és rá akarsz kényszeríteni egy olyan dologra, amit még normálisan sem tudsz elmondani!
- Normálisan sem tudom elmondani?! Hát tudod, hogy mikor fogok neked bármit is elmondani!
- Kértem én a papolásodból?! Nem! Akkor meg?! Miről beszélünk?!
- Tudod ki papol?! Az egyedüli aki papolhat az az anyád, és te magad!
- Nye-nye-nye!
- Tudod ám, hogy kivel beszélsz?! Az apám Oroszország kétszázadik, érted, kétszázadik leggazdagabb embere, a nagyapám pedig a II. világháborúban volt gyalogos! - utóbbit persze csak kitalálta, de Margo szemében minden lehetséges volt.
- Bla-bla-bla, a néma dumáját a süket sem hallja!
- Na megállj csak!
Annak, hogy Marusya meg nem cibálta volna Asha haját, csupán az ajtó adott határt, melyet a lány kinyitott, és sietős léptekkel átvágott a tömegen, ami a folyosón volt. Szerencsére Margo már értett a "tömegen átjutáshoz", így könnyedén szelte át a kerthez vezető utat. De Marusya magassága nem segítette a lányt, sőt, hátráltatta az előbbrejutásában.
- Marusya Ramovszkij! - hallatszott a távolból.
- Igen? - kémlelt a hang irányába.
- Hála az égnek, hogy megtaláltam! Jönnie kell a táncórára, emlékszik?
- De...
- A szabály az szabály!
Marusya hátrapillantott, majd egy "bassza meget" dörmögött maga elé.
×××
A táncóráról először Marusya rohant ki, mint egy csordájától eltávolodott bivaly: újult erővel szippantott egyet a friss tavaszi szellőből. De most nincs ideje elmélkedni, a jó ügyért kell cselekednie.
Futva kerülgette a sövényeket, néhány elején meg-megállt. Végül megtalálta Margoshát, aki egy almafa árnyékában lévő padon ült, és szenvedélyét, a könyveket bújta. A szellő lágyan jászadozott a ruhájával, a rakoncátlan tincseket kisöpörte az arcáról.
- Ha Christopher most látna, biztosan beléd szeretne.
- Úgy gondolod? - kérdezte Asha, és becsukta a könyvét.
- Mi jót olvasol? - huppant le a lány mellé.
- Rómeó és Júliát.
- Pfúúúj...! - fintorodott el Marusya.
- Én se szeretem, de most ezt találtam a legjobbnak!
- Most nem is tűnsz boszorkánynak.
- Te sem vagy épp annak nevezhető...!
- Bocs, ha esetleg megsértettelek. Csak dühös voltam magamra, a szüleimre, az országra. Hogy nem engedik a kapcsolatunkat Vincenttel...
- Hát... tudod... elvállalom a szerepet.
- Tényleg? - csodálkozott Marusya. - Nem muszáj, csak ha akarod tudod!
- Igen, tudom, és akarom!
- Számolsz a következményekkel is?
- Számolunk!
- De ezt milyen elhatározásból döntötted el?
- Rájöttem, hogy szeretem Christ. Érte teszem mindezt.
- Szóval Chrisért!
- Chrisért és Vincentért!
- Chrisért és Vincentért! - mondták egyszerre, és a kisujjukat összeakasztották.
- Akkor holnap ugyanitt?
- Holnap ugyanitt!
Búcsúzóul megölelték egymást, és mindketten egy új baráttal a szívükben tértek haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése