00. - Minden elkezdődik

- Nem, nem és nem!

- Elég volt! Kislányom, menj a szobádba!

A nagy házat felverte a duzzogó Marusya lépteinek visszhangzása. A dolgozók tudhatták: Mr. Ramovszkij már megint kért valamit lányától. De ez most nem kérés volt.

 - Sergey, hogy lehetsz vele ilyen? - vetette oda Mrs. Ramovszkij férjének, miközben haragos lánya után iramodott. Megállt az ajtaja előtt, és méltóságteljesen koppantott hármat.

 - Ki az? - hallattszott belülről.
 - Édesanyád. Kislányom, nyisd ki. - utasította.
Az ajtó kinyílt, a szipogó Marusya pedig leültette anyját a bőrhuzatos kanapéra. Megállt édesanyja előtt, és mélyen egymás szemébe néztek.
 - Beszélnünk kell. - kezdeményezte az anya.
 - Tudom, tudom. De nem érzem magam alkalmatosnak...
 - Christopher odavan érted!
Marusya a sírás határán van, szipogva folytja el könnyeit, miközben anyjával beszél.
 - Anya, ne hazudj! Te is tudod, hogy utál engem! Nem másképp érzek én is iránta!
A nő felállt, és átölelte zokogó lányát.
 - Tudom, tudom. Bocs, hogy hazudtam. De hidd el, idővel megszeretitek egymást, mint ahogyan én is apáddal.
 - De ti nem adjátok meg azt a lehetőséget, hogy szerelembe essek. A szívet nem lehet kényszeríteni. - hangzott a csípős válasz.
 - Szólj, ha felnőssz. - felelte sértődötten az anya, és kiviharzott a szobából.
Marusya felvett egy párnát, de már nem volt ideje, így a csukódó ajtóhoz vágta egy "utállak" kíséretével.

"Utálom magamat. Utálom anyámat. Utálom apámat. Utálom Christophert. Utálom az életemet. Utálom a kispárnát, amivel nem találtam el anyámat. Utálom..."

- Helló, kislány! - tolta be a fejét egy idióta mosoly kíséretével öccse, Mihail, akinek mások megnevettetése volt minden időtöltése.
 - ...utálom Mihailt! - fejezte be előbbi elmélkedését.
 - Mi? - kérdezte.
A fiú becsukta maga mögött az ajtót, és lekucorgott nővére mellé.
 - Ajj...
 - Szóval már megint kért valamit édesatyánk...! - hangzott a megjátszott sóhajtás.
 - A te édesatyád, nekem a faterom! - felelte Marusya.
 - Parancsolsz? - röhögte a fiú.
 - Húzz ki a szobámból! - fakadt ki végleg a lány.
 - Na, hátrább az agarakkal!
De Marusya csak szipogott. A fiú "átváltott komoly módba", majd folytatta:
 - Pasi van az ügyben igaz...?
A válasz egy dörmögő igen volt.
 - ...és az a pasi nem is pasi, hanem egy pöcsfej. - humoroskodott Mihail.
A lány először próbálta eltakarni, de végül mindketten hangos nevetésben törtek ki.
 - Tudod, mi a tündéreknek a fő céljuk? - tette fel a kérdést a fiú.
 - Nem...
 - Fiút bűvölni, szerelembe esni, aztán a fiút elhagyni. Ezt kívánom neked is, drága nővérem.
Mihail felállt, felsegítette a lányt
 - Tudod mit, te barom? Köszönöm. - ölelte át öccsét.
 - Jajj, tudod, hogy mindenki nekem köszöni az életét! Amúgy meg nem szeretem az érzelgős jeleneteket! - mondta egy kamukönnyet szétdörzsölve az arcán.
 - Hülye! - mondta nevetve Marusya, és kitolta az ajtón Mihailt.
Mikor a fiú elment, ő is kiosont. Az apja szobája felé vette az irányt, ám amikor nem figyelt, hangos sikítás kíséretével a földre esett, a feje koccant a csúszós kövön.
 - Bocsánat, sajnálom! Nem figyeltem! - hallatszott.
Marusya felállt, majd amikor meglátta a lányt, visszaesett a padlóra.
- Te jó ég...